Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lófajták A-C

Abaco vadló

A spanyol gyarmatosítás idején hajókkal hozták a berber lovakat a szigetre, ahol aztán gyorsan elszaporodtak. A XX. században azonban a városiasodás következtében életterük lecsökkent és az 1960-as évekre már csak 200 egyedet számláltak. 1998-ig csak találgatták hogy milyen ősöktől származhat. 1998-ban felmerült hogy spanyol berber lovaktól eredhet. Ezért DNS teszteket végeztek, amelyek alapján 99%-ban bebizonyosodott, hogy egy genetikailag tiszta állományról van szó, amely több mint 250 éve érintetlen. 2003-ban egy természetvédelmi területet hoztak létre fennmaradásuk érdekében a Nagy Abaco Szigeten (Great Abaco Island). 2009. májusára 8 vadlovat tartanak számon a védett területen és megmentésükre társadalmi összefogás indult. A helyi iskola diákjai az Abaco vadló ifjúsági program (Abaco Barb Youth Program) keretén belül tanulmányozzák és megfigyelik az állatokat és pénzt gyűjtenek a fenntartásukra.

Marmagassága körülbelül 150 cm. Temperamentumos, élénk mozgású ló.

 

Származási hely Bahama-szigetek Bahama-szigetek
Vérmérséklet Melegvérű
Szín Szürke, fekete, gesztenye
Testfelépítés Rövid hát, alacsony farok
Jellemzők Nagy állóképességű
Marmagasság 150 cm
Fejforma Nagy fej
Eredete 8. század
Élettere Óceáni éghajlat
Hasznosítása Sport ló

Zafira Al Saida 0001.jpg

Abtenauer

Az abtenauer leírása

A norikernél könnyebb csontozatúként, az abtenauer fajtájához hű, jól alkalmazkodik a táplálékban szegényes talajhoz, amin él. A fajta könnyed ügetéséről ismert. Az abtenauer testalkata elegáns, határozott vonalú fejjel és erős lábakkal rendelkezik. Ezek a lovak általában feketék, gesztenyeszínűek vagy deres kékek, ezek közül a fekete a legelterjedtebb szín, de a pöttyöset kivéve minden szín elfogadott. A kancák csikóikkal együtt egész nyáron a magas hegyekben legelnek, és hetente egyszer sót kapnak, hogy így megelőzzék az elvadulásukat. A nyarat szabad vágtázással töltik az alpesi tisztásokon, ahol marhákat is szokás legeltetni. Gyakran a csikók sajátságos göndör szőrzettel születnek, ami elhullik a csikószőrrel együtt.

Az abtenauer színváltozatai

Fekete, sötétbarna, deres kék

Az abtenauer vérmérséklete

Csendes, engedékeny természetű ló.


Az abtenauer történelme

Körülbelül száz csődört telepítettek Abtenau tartományba és fejlesztették ki a norikeri abtenauer lófajtát, amire egyesek fajtatisztaként tekintenek. Hegyi ló volt, amelyet fahordásra használtak.


Az abtenauer hasonállatként

Mivel ez a fajta hidegvérű, ezeket a lovakat általában olyan munkára használják, ahol valamit húzniuk kell.


Érdekességek az abtenauerről

Ez a lófajta az ausztriai abtenau völgyről kapta nevét, ahol kitenyésztették. Mivel ez egy teljesen elszigetelt terület, ez a fajta fejlődése alatt nem keveredett más lófajtákkal. Megbecsülések szerint kevéssel több, mint 100 fajtatiszta abtenauer maradt mára, ami jóval kisebb létszám, mint az 1939-ben regisztrált 178 darab.

Aegidienbergi

Walter Feldmann az izlandi lótenyésztőnek azaz ötlete támadt, hogy keresztezi az izlandi és a paso-t. Olyan lovat szeretett volna tenyészteni, ami az izlandi robosztus kinézetét, tempóját és képességeit de a Paso eleganciáját járását köti össze. Együtt a Rheinischen Pferdestammbuch-i állattenyésztőkkel úgymint a Bonni egyetem segítségével létrejött 1 tenyésztő program mintájára 5-8as keresztezés 5rész izlandi 3 rész paso.

A keresztezés célja 1 emberbarát középméretű de robusztus, elegáns versenyló. Jó állóképességgel, a temperamentuma ellenére mégis kezelhető és könnyen lovagolható legyen.

1990-ben ezt a keresztezést elismerték önálló fajnak és a Heimatort Aegidienberg nevet kapta. Ez a ló nagyon jól kombinálja a Paso és az izlandi ló tulajdonságait.

Akhal tekini

Származási hely Orosz Oroszország
Türkmén Türkmenisztán
Kazah Kazahsztán
Üzbegisztán Üzbegisztán
Kirgiz Kirgizisztán
Vérmérséklet Melegvérű
Szín Aranysárga, szürke, a pej ritka
Testfelépítés Karcsú, magas ló
Jellemzők Kitartó, kemény, nagyon gyors ló.
Marmagasság 145-157 cm között
Fejforma Kicsi fej
Eredete Történelem előtti
Élettere Száraz, sivatagi
Hasznosítása Sportló

Az Akhal tekini egy lófajta. Közép-Ázsia legnemesebb és leghíresebb lófajtája az ahal-tekini (taka) hajdani lovashadak lóállományának zömét képezte. Ezekről a lovakról Kr.e. első évszázadból származó kínai krónikák említik meg, hogy Közép-Ázsiában csodálatos "vért verejtékező mennyei lovakat" tenyésztenek. Ez a megnevezés onnan ered, hogy a lovaknak nagyon vékony a bőrük és az erek átlátszanak rajta. Megerőltetés során az erek kidagadnak, meg is sérülhetnek és a vér összekeveredhet a valódi izzadsággal, így úgy tűnik, mintha vért izzadna a ló. A tradíció szerint hét takaróval kellett letakarni a bőrük érzékenysége miatt, és ezt a takarót csak este, vagy versenyek alkalmával vették le.[1] A kínaiak egész hadjáratokat indítottak sikertelenül a "mennyei" lovak megszerzéséért. Akhal-teke fajtának is hívják a Kopet-dag hegység és a Karakum sivatag közt elterülő Ahal-oázis környékén letelepedett türkmén TEKE törzsről és tenyészhelyéről, az Ahal-oázisról. Nagy valószínűség szerint az orosz nyelv sajátosságai miatt terjedt el az Akhal megnevezés az orosz uralom alatt és terjedt el világszerte. Magyarországon inkább Ahal néven ismerik. Igazi türkmén fajta, egyenes leszármazottja az egykori türk lónak. Története közel 3000 éves múltra tekint vissza. Az ashabad-moszkvai 4300 kilométeres távlovaglás tette világhírűvé.[2] Több olimpiai aranyérmes díjló is volt már a fajtában, mint Absent, Mual, Penteli. Szikár felépítésű, első osztályú mozgása van, egyenletes, sima, ruganyos és minden jármódban nyújtott. A zord ázsiai körülmények között kivételes teljesítőképessége alakult ki. Kifejezetten versenyzés számára alkalmas, hosszú élettartamú hátasló, akár 300 kilométert is képes megtenni 24 óra alatt.

Az akhal-tekini általában erős akaratú és élénk, karcsú testű ló. Jellemzői a kicsi fej, a hosszú, egyenes orrhát, a kifejező szem, a széles érzékeny orrlyuk és a hosszú fül. A mar magas, a far gyenge, a farok alacsonyan tűzött. A lábak hosszúak és izmosak. A sörény ritka, az üstök gyakran hiányzik. Tipikus nomád ló, nagy kitartásáról ismert. Néhány országban ma már versenylónak is használják. Marmagassága 145–157 cm között van, színére az aranysárga, a szürke, a legjellemzőbb, a pej kevésbé elterjedt.

 

Elsődleges hasznosítás versenylóként történik.

Magyarországon az Akhal teke tenyésztése az Ópusztaszeri ménesben történik.[3] A ménes kialakítása az 1970-es években kezdődött, amikor a Szovjetunióból 3 fedezőmént importáltak hazánkba a türkmén Akhal Teke ménesből. A három csődörből csupán egy, Musztafa tudott kisebb számú tenyészanyagot szolgáltatni, de egyik csődör utódja Musztafa53 kiemelkedő ugróteljesítménye és jó örökítőkészsége miatt állami fedezőmén lett. A tenyésztés napjainkban is jó eredménnyel és egyre bővülő állománnyal sikeresen működik.

  • Poligon, hosszú ideig csúcstartó volt kitartásos magasugrásban a volt Szovjetunióban 212 cm-rel.
  • Perepel, 1950-ben 8 méter 78 cm-rel távolugró rekordot állított fel.
  • Absent, díjlovaglásban 1958-ban Aachenben 2. helyezett lett, az 1960-as Római Olimpián nagydíjban aranyérmet szerzett, majd 1964-ben, Tokióban bronzérmet nyert. Két éves korában galoppon is versenyzett. 16 éves koráig sportkipróbálás alatt állt.
  • Kambar, a kiváló galoppversenyló 64 versenyéből 63-at megnyert.
  • Káplán, 26 versenyéből 16-szor első lett, 1400-4000m-es távokon.
  • Magdan, (Karakír) 1952-ben a Közép-Ázsiai Köztársaságok Kazah Bajnokságán, 50 km-es távon második lett, 1 óra 30 perc 51 mp-es eredményével.
  • Akbar, Taskentben 10.000 m-en 14 perc 14,8 másodperc eredménnyel győzött.
  • Musztafa 53, eredményes díjugró ló volt, valamint szabadonugróban 2 méter felett ugrott. 1935-ben 84 nap alatt 4300 km-t tettek meg vele, Ashgabadból Moszkváig, ebből 360 km sivatagi terep volt.